“A vajdasági magyarság fokozatosan veszítette el népi és vallási hagyományait. Az utóbbi évek gazdasági-politikai megrázkódtatásának talán egyetlen pozitív következménye az volt, hogy a falvak közössége ráébredt arra, mit veszíthet, ezért elkezdték tudatosan ápolni és feleleveníteni az eltünedező régi szokásokat és vele a hagyományos család- és természetközeli világképre utaló cselekedeteket.” – szólnak Szőke Anna bevezető gondolatai, amelyet a Kishegyesi temetkezési szokásokról épp az ezredfordulón megjelent szakcikke bevezetőjében fogalmaz meg. A híres francia történész, Ernest Renan még az 1880-as évek elején úgy határozta meg a nemzet lényegét, hogy az közös kép a múltról és közös terv a jövőre. Vagyis arra a szándékra utalt, hogy mi a nemzetünket fenn szeretnénk tartani, együtt szeretnénk működni a jövőben is, ehhez pedig a mindenkori jelenre fordítva, állandó népszavazásokra van szükség. Az is a „népszavazás” része, hogy valaki elnöki szolgálatot vállal a Kiss Lajos Néprajzi Társaságban, de az is, hogy a Társaság elismerve mindazt, amit valaki, jelesül Szőke Anna tett nemzeti közösségéért, tiszteletbeli elnöknek választja és ilyen ünnepi rendezvényt szervez, melynek keretében egyformán szó van az elhunyt, jeles tagtársakról és az élő, aktív tudósokról, tudományszervezőkről.
Kedves Hölgyeim! Tisztelt Uraim!
Ha már a nemzet időbeliségéről beszélhettem, essék szó a térbeliségéről is. Szőke Anna otthona a Kárpát-medence, azon belül is a Vajdaság, azon belül is elsősorban Kishegyes. Mindig is bensőségesen nyilatkozott a szülőföldhöz való kapcsolatáról. “Emlékek… legtöbbünk fejében a gyermekkor telephelyei villannak fel, utcák, terek, házbelsők és udvarok, utcasarkok, zegzugos zárt körök. A kisköz és a nagyköz jelentették a játszás, később a randevúk színhelyeit. Nálam is így jelenik meg, bár az emlékek újraélése az átstrukturálódással is együtt jár, s egy magasabb szintű, integráltabb formában kerül papírra.” Szőke Anna mindezt 2014-ben, Harkai Imre emlékére írt tanulmányban osztotta meg az olvasókkal. Ezek a helyi tapasztalatok, a szülőföld, a szülőfalu egyéni megélései jelentik a nemzet igazi lényegét és figyelmen kívül nem hagyható alkotóelemeit. Még 1985-ben mutatták be a magyarországi mozikban az 1848-49-es szabadságharc leverését követő években játszódó „Szirmok, virágok, koszorúk” című filmdrámát Cserhalmi György főszereplésével. Analógiaként kijelenthetjük, ha a nemzet a koszorú, akkor a virág egy nemzeti közösség, a vajdasági magyarok vagy legyen akár a Kiss Lajos Néprajzi Társaság a múltban és a jelenben, míg a szirom Szőke Anna és Kishegyes. És ne feledjük, szirom nélkül nincs virág, virág nélkül pedig nincsen koszorú!
Kedves Hölgyeim! Tisztelt Uraim!
Szőke Anna, aki 2013-tól, több mint 10 esztendőn keresztül töltötte be a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöki tisztségét, korábban harminc évig óvónőként dolgozott Kishegyesen, tizenkét évig a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke volt. A néprajz szakot a Debreceni Egyetemen végezte el, ahol doktori fokozatot is szerzett. Kiterjedt kutatásokat végzett a Vajdaságban, jelentős eredményeket ért el a hagyományok gyűjtése, a vallási néprajz és a társadalomnéprajz területén. Könyveiben és tanulmányaiban a délvidéki magyarságnak, azon belül pedig szülőfalujának állít tudományos értékkel bíró emléket. De olyan, a néprajzi kutatások által korábban fehér foltként számon tartott területről is tudósított, mint például a Versec környéki magyarság. Az „Istenfélésre vagyunk utalva” címen 2010-ben megjelent monográfia kiindulása az a tény volt, hogy e szórványterületen megszűnt a magyar nyelvű iskolai oktatás, s itt valóban istenfélésre voltak és vannak utalva a magyarok, csak a vallásban élhetik meg anyanyelvükön önmagukat, őseiktől örökölt szokásaikat, hagyományaikat. Szőke Anna érdeklődése talán épp ezért fordult a helyi vallásosság felé, hiszen felismerte, bármilyen széljárás is alakítsa a helyi nemzeti közösségek életét a világi intézményeken (oktatás, kultúra, önkormányzatok) keresztül, egyvalami állandó. Az Istenhitbe vett bizalom, a vallás sok-sok generációt átívelő egyéni és közösségi tudatot formáló ereje. 2015-ben publikálta monográfiáját „A lélek és a valóság kapcsolata: Egy bácskai falu vallási élete” címen, mely ugyanebből a felismerésből született. Erről a kötetről közölt recenziót Szigeti Jenő, a magyar népi valláskutatás megkerülhetetlen egyénisége, aki egészen odáig merészkedett, hogy a következőket írta. „Kardos László bakonycsernyei monográfiája óta („Egyház és vallásos élet egy mai dunántúli faluban”. Bp. Kossuth 1969) nem jelent meg ilyen alapos és tárgyszerű monográfia egy település vallásos életéről. Szőke Anna Vajdaság jeles néprajzkutatója most egy bácskai falu vallásos életét teszi nagyító alá.” Ezzel és a Versec-környéki magyarságról írott köteteivel Szőke Anna a magyar néprajztudomány legnagyobbjai közé emelkedett.
Kedves Hölgyeim! Tisztelt Uraim!
Egy hölgy esetében, még ha közismert és könnyen ellenőrizhető is, ritkán jelentjük ki valós életkorát. Mégis itt el kell hangozzon, hogy az időközben, tragikus hirtelenséggel eltávozott Raffai Judit, a Létünk folyóirat 2018/3. számában, “Képzelőerőnk nem ismert…” címmel írt egy nagyon kedves köszöntőt Szőke Anna 70. születésnapjára. Ebben kielemte, hogy elnöksége alatt számos tudományos konferenciát szervezett, konferenciakötetet és egyéb kiadványt szerkesztett a Társaság égisze alatt. A tanácskozások közül kiemelkedik a kétévente megszervezésre kerülő Fiatal néprajzkutatók és kulturális antropológusok konferenciája. 2014-ben Az identitás megnyilvánulási formái a 21. század kezdetén című nemzetközi tanácskozás, 2016-ban a száz évvel korábban született Penavin Olga tiszteletére rendezett emlékkonferencia, illetve a tekiai Havas Boldogasszony búcsú- és zarándokhely háromszáz éves évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi tudományos tanácskozás. 2017-ben „Sem magasság, sem mélység nem rettent!” című, a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencia. Szőke Anna szervezőmunkájának köszönhetően a Kiss Lajos Néprajzi Társaság újra a térség egyik legdinamikusabban működő egyesületévé lett, illetve Vajdaság a néprajztudomány diskurzusainak a színterévé vált – összegzett Raffai Judit, amit jómagam is hasonlóan látok.
Kedves Hölgyeim! Tisztelt Uraim!
A Magyar Néprajzi Társaság főtitkárakánt hagy emlékeztessem a jelenlévőket, hogy a Magyar Néprajzi Társaság 2018-ban Szőke Annának ítélte oda a Pro Ethnographia Minoritatum emlékérmét. Elnökünk, Kemecsi Lajos és a Társaság teljes tagsága jókívánságát szeretném tolmácsolni. Kemecsi Lajossal hagyományteremtő célból megalapítottuk a Magyar Néprajz Napját, október 27-ét, amely minden évben, a Magyar Néprajzi Társaság alapítására, az alapító közgyűlésére utal. És hagy adjam át Zsoldos Ferenc jókívánságát is, aki a Nemzetstratégiai Kutatóintézet új elnökeként fokozott figyelmet fordít a Vajdaságra, aki Zentaiként maga is átéli a szülőföld szeretetének vajdasági életélményét.
Kedves Hölgyeim! Tisztelt Uraim!
Engedjék meg, hogy gondolataimat Kodály Zoltán szavaival zárjam: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”
Kedves Anna!
Köszönjük, hogy az elődök kultúráját nem hagytad csak úgy, elpárologni, hogy nemzetépítő, közösségépítő, tudományszaképítő munkáddal hozzájárulsz összmagyar kultúránk megtartásához, azon belül is elsősorban a vajdasági magyar néprajz szolgálatába állva, a szülőföld szeretetét, a határon inneni magyarok jövőbe vetett hitét erősíted!
Éljen Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke!
Forrás: Kiss Lajos Néprajzi Társaság
Szabadka, 2026. október 24.
A laudációt írta és felolvasta: Bali János, főtitkár