2026. március 19-én, életének 87. évében elhunyt Halász Péter néprajzkutató munkásságának értékeire megérdemelt figyelmet fordított a magyar néprajztudomány. Ennek a figyelemnek nyilvánvaló oka volt Halász Péter magával ragadó személyisége, elkötelezettsége a magyarság kultúrájának őrzése, megörökítése és továbbadása iránt.
Halász Péter munkássága, lezárult eddigi életműve megítélésem szerint szaktudományunk helyzetének pozitív értékelését alapvető módon támogatja. Amikor a jelenben a magyar néprajztudomány jövőjével kapcsolatban felmerülő, esetenként igen éles kérdésekre keressük a válaszokat, rendszerint szóba kerül a társadalmi hasznosság, a beágyazottság értékelése. Meggyőződésem, hogy a tudományos arisztokratizmus hibás szemléletét meghaladó módon kell az olyan kivételes életművet produkáló alkotókra tekintenünk, mint Halász Péter. Az ő működése rendkívül fontos területeken segítette a nemzeti identitástudományként meghatározható magyar néprajzot. Művelői nemcsak az alábbiakban tömören bemutatott közvetlen tudományos teljesítmény miatt, hanem a Halász Péter által egy aktív életút során képviselt értékrend és a kiterjedt társadalmi hálózat sikeres működtetőjének elismerésével emlékezhetnek. Emlékező írásomban néprajzkutatóként elsősorban ezen szaktudomány szempontjaira kívánom felhívni a figyelmet.
Halász Péter tömör életrajza szerint az Agrártudományi Egyetemen kapott diplomát 1962-ben. Munkahelyei: Kiskunsági Állami Gazdaság: sertéstelepi brigádvezető (1962–1964) Dömsödön, de már ott is néprajzi adatokat gyűjtött; Agrártudományi Egyetem: műszaki ügyintéző (1964–1965); Agrárgazdasági Kutató Intézet: tudományos munkatárs, tudományos főmunkatárs (1965–1992). Munkahelyi feladatköre elsősorban a sertésökonómiára, a termelőszövetkezetek történetére, a háztáji gazdaságok szerepére, valamint az elmaradt mezőgazdasági térségek fejlesztésére irányult. Már ezek a kutatásai is sok olyan ismeretet rögzítettek, amelyeket ma már lehetetlen lenne összegyűjteni és messzemenően igényelték a néprajzi szemléletet.[1] Néprajzi kutatásait időnként szinte lopva kellett folytatnia hivatalos feladatainak árnyékában. Az Agrárgazdasági Kutató Intézetben előfordult, hogy amikor sertésökonómiával foglalkozott, azzal „vádolták” meg, hogy csak olyan helyre megy a sertéstelep szakmai vizsgálatára, ahol reformátusok laknak, mert ott van kopjafa, és egyúttal azt is le tudja fényképezni meg dokumentálni!
Halász Péter pályáját a rendszerváltás után bekövetkező változások alapvetően formálták. Ekkor lett a Magyar Művelődési Intézet igazgatója (1992–1995), majd tudományos főmunkatársa (1996–1997), a Duna Televízióban műhelyvezető, főszerkesztő (1997–2000), a Magyar Művelődési Intézet főtanácsosa (2000–2010). Halász Péter 2010-ben vonult nyugdíjba, de nem nyugalomba.[2]
A Magyar Néprajzi Társaság elnökeként, számomra különösen fontos Halász Péternek a hivatalos munkahelyek és munkakörök mellett önzetlenül és elkötelezetten végzett munkája. Már igen korán, 1960-ban bekapcsolódott az önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalomba. Az egyik sikerkorszakát élő Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtő Szakosztályának 1968-tól volt titkára, 1989-től 2009-ig pedig elnöke. A ma Néprajzi Gyűjtő Szakosztály néven működő szervezete a Magyar Néprajzi Társaságnak az egyik legaktívabb és legszélesebb társadalmi hálózattal működő csoport. Azok az alapok, melyre a jelenben is építhetnek a szakosztály tisztségviselői és aktív tagjai, nyilvánvalóan a Halász Péter által is kialakított rendszerre vezethetőek vissza.
Mint önkéntes néprajzi gyűjtő, kutatásait ott végezte, ahová éppen aktuális munkája során került. 1968-tól vett részt aktívan az országos honismereti mozgalomban. 1974-től 2010-ig a Honismeret folyóirat szerkesztőjeként működött és 1995-től 2010-ig a Honismereti Szövetség elnöke is volt.[3]
Halász Péter (Forrás: Kriza János Néprajzi Társaság Facebook)
Halász Péter néprajzi tevékenységének áttekintéséhez iránymutatóként szakmai publikációs működését vehetjük alapul. Rövid emlékezésemben hangsúlyosan csak azokat a témaköröket említem, melyekben különösen újat és meghatározót hozott a hazai etnográfia számára. A szakirodalmi munkásság megismerését a 2014-ben megjelent Hol ér véget a múlt…? című kötetben megjelent bibliográfiát készítő Mészáros Borbála áldozatos munkája is segítheti. Péter az utóbbi évtizedben is aktív szereplője volt a magyar néprajzi tudományos életnek. Halász Péter önálló köteteinek és az általa szerkesztetteknek száma közel 60 darab! Első, még 1962-ben megjelent tanulmányától napjainkig több, mint 1200(!) hosszabb-rövidebb tanulmánya és írása jelent meg.
Tudományos tevékenységének indulása korai munkahelyi feladataival is összefüggött. Miként az is, hogy a folklórnál lényegesen nagyobb arányban végzett etnográfiai, az anyagi kultúra területére összpontosító munkát. Ilyen témákkal vett részt az 1970–1980-as években a Börzsöny és a Tápió-vidék néprajzi kutatásában. Itteni kutatásai elsősorban a telekhasználat, a népi építkezés és a lakáskultúra területeire terjedtek ki. Ezekben az években közölt leírást a csángó épületekről és építésmódról is a Tiszatájban megjelent tanulmányában „Az én édeszemnek dombon ülő háza…” címmel. A településkutatással függött össze kiterjedt helynévgyűjtési tevékenysége, melynek eredményeit 8 önálló füzetben adta közre az ELTE Magyar Névtani Dolgozatok sorozatának részeként.[4]
Fent említett publikációja is igazolta, hogy Halász Péter valódi kutatási területe a moldvai csángó magyarok kultúrája volt. Több mint fél évszázada, 1966 óta foglalkozott a moldvai magyarok történelmével és néprajzával. Még ezelőtt, 1962–63-ban járt Gyimesbe, korai kapcsolatai és ismeretségei ezekre az időkre nyúlnak vissza.[5] Kutatásaiban Domokos Pál Péter tanítványának vallotta magát, akihez szoros baráti kapcsolat fűzte.
Az 1960-as években a Magyar néprajzi atlasz anyagához gyűjtött a csángók között, később folyamatosan, csaknem minden nyári szabadságát Moldvában töltötte, ahol elsősorban a helyneveket, a gyűjtögetés, a gazdálkodás, az állattartás, a naptári évhez kötődő népszokások, az építkezés és a hiedelemvilág ismeretanyagát kutatta. Egyes fontos témák feltárása egyedül az ő nevéhez kapcsolódik. Halász Péter kutatómunkája során előnyben részesítette a monografikus gyűjtéseket, a feltáró és leíró módszert, mind a tematikus kutatás, mind a jelenségek földrajzi elterjedtségének vizsgálata esetén. Terepmunkái során jól kamatoztatta agrármérnöki végzettségét, feldolgozván a moldvai magyarok hagyományos állattartását, növényismeretét és a hagyományos földművelés ismeretanyagát.
Az évtizedes terepmunkán gyűjtött anyag publikálása csak az 1990-es években bontakozhatott ki. A rendszeres témafeldolgozások sorozatát egy kiemelkedően fontos tanulmány indította a moldvai csángók magyarságtudatáról a Nemzetiség–identitás című, 1991-ben megjelent kötetben. Halász Péter nevéhez kapcsolódik az első csángó bibliográfia (A moldvai magyarok bibliográfiája, 1991) és az első csángó kutatástörténeti összefoglaló (Eredmények és feladatok a moldvai csángók néprajzi kutatásában, 1994) megírása is.[6] A tematikus részvizsgálatokkal egy időben alakította ki monografikus kutatásainak módszertani rendszerét. A moldvai magyar hagyományoknak számos olyan elemét dokumentálta műveiben, melynek legfeljebb az emlékét őrzik egyes erdélyi vagy alföldi magyar tájakon. Természetesen szólt olyanokról is, amelyek Moldván kívül sehol másutt nem találhatóak a magyar nyelvterületen és nyelvszigeteken.
Szaktudományunk időnként még mindig nem értékeli megfelelően a filmes tevékenységet. Halász Péter számos, a moldvai csángó magyarok életével foglalkozó ismeretterjesztő filmnek volt szakértője és riportere. Meggyőződésem, hogy a korszerű, 21. századi néprajzi-antropológiai kutatótevékenység rendkívül szorosan kötődik a filmes alkotótevékenységhez, messze a puszta dokumentálás szintjén túl is.
Halász Péter az utóbbi 40 évben változatos tematikájú csángó néprajzi közlemények egész sorozatát publikálta. Ezek egy részét gyűjteményes kötetben is megjelentette. Az Európai Folklór Intézet által kiadott Bokrétába kötögetem vala című kötetben 24 tanulmánya jelent meg, még 2002-ben. Ebben a tematikus szerkezetnek megfelelően csoportosította a csángók történelméről, társadalmáról, gazdálkodásáról és népszokásairól készült írásait. A szerteágazó tematika a kertészkedés, a teherhordás témájától a kecskemaszkos játékokig, vagy a tavaszi ünnepkör szokásaiig terjed.
2004-ben jelent meg egy olyan kötete Halász Péternek, mely első látásra nem szaktudományi szempontok szerint készült írásokat tartalmaz. A Nem lehet nyugtunk című 500 oldalas könyv a csángók sorskérdéseivel, magyarságtudatával foglalkozó esszéket, útirajzokat, könyvismertetőket, vallomásokat foglal magában és a néprajzkutatók számára is rendkívül fontos ismereteket dolgoz fel.
2005-ben jelent meg A moldvai csángó magyarok hiedelmei című monográfiája. A kultúrát a maga komplexitásában megfigyelő módszerének, valamint a több évtizeden át tartó rendszeres terepmunkájának eredményeképpen, Bosnyák Sándor 1914 tételből álló moldvai hiedelemkorpusza újabb 1903 tétellel bővült Halász Péter kutatásaival. Ez a kötet messzemenően igazolta, hogy ugyan a szerző nem folklorista, de a kiterjedt komplex terepmunka során mégis páratlanul gazdag hiedelemanyagot sikerült összegyűjtenie. A tematikus bontásban közölt, tájhoz kötődő hiedelemmondák, a másvilághoz, az emberi világhoz kapcsolódó szövegek, a mitikus lényekkel, nevezetes időpontokkal összefüggő folklóradatok az archaikus tájnyelvet is rögzítették. Ez indokolja egyébként a függelékben megmagyarázott tájszavak közlésének jelentőségét is. A jellemző csángó világkép, az aktívan kollektív tudás gazdag példatáraként értékelhetjük a kötetet.[7]
A magyar néprajztudományban a 2007-ben megjelent A moldvai magyarok hagyományos állattartása című könyve keltette az egyik legnagyobb visszhangot. Ezzel a munkával Halász Péter mind a néprajzi, mind pedig az agrártörténeti kutatások teljesen ismeretlen területét tárta fel. A témában már az 1990-es évektől jelentek meg rövidebb cikkei az állattartás ágazatairól, egyes részleteiről. (A közbirtokosság mint hagyományos önkormányzati forma. Honismeret, 1991/6. 44–46.; A ló és a szarvasmarha gazdasági jelentősége a moldvai magyaroknál. Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994. 25–35.). Az elkészült kötet 500 oldalon tárja elénk az elsősorban terepen, adatközlőktől évtizedek folyamán összegyűjtött ismereteket a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, és a baromfitartás népi gyakorlatáról, ma élő és régebbi nemzedékek hagyományairól, mára feledésbe merült tudásanyagáról. A kevés értékelhető előtanulmány összegyűjtése, a vonatkozó részinformációk összegereblyézése csak igen alacsony szinten segíthette munkáját. A magyar etnográfiai irodalomból a tematikus monográfiák, a sertés- és a kecsketartás területeit leszámítva, hiányoznak és a lokális feldolgozások is igen egyenetlen képet mutatnak. Viszont Halász Péternek köszönhetően Moldva mára kivételnek számít! Az állattartás egy-egy ágazata egységes szempontok szerint került feldolgozásra a kötetben. Részletesen tárgyalta a tenyésztés, a tartásmód, a gazdasági hasznosítás lehetőségeit, a kapcsolódó paraszti tudást és folklórt.[8]
2010-ben látott napvilágot a Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban című, szintén több mint félezer oldalas kötete. Az etnobotanikai kutatások során Halász Péter újra csak jól tudta hasznosítani eredeti agrármérnöki végzettségét és tudását. Adattára tartalmazza a moldvai termesztett és vadnövények rendszertani elnevezéseit és elterjedésüket, illetve köznépi megnevezésüket is. Időrendi sorrendben közölte azokat a történeti forrásokat, melyekben leírják a tárgyalt növényeket, sőt, azokat a folklóremlékeket is, melyekben a növények fölbukkannak. Kitért a növények különböző ábrázolására is a népművészeti tárgyakon. A kötet tanulmányában utalt a szerző a moldvai magyarok természetismeretének változásaira, miként a növények táplálkozásban vagy a gyógyításban egykor betöltött szerepeire is.[9]
2015-ben jelent meg Halász Péter egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kötete „Cserefának füstje hozta ki könnyvemet…” címmel. A Kriza János Néprajzi Társaság által kiadott kötetben a kultúra megtartó erejére vonatkozó néprajzi, tudománytörténeti írások a moldvai magyarokról olvashatóak.
A monográfiák és tematikus kötetek után 2020-ban újra komplex tanulmánygyűjteménnyel jelentkezett Halász Péter. A „Ninc ki gondot üszeljen ránk…”Néprajzi tanulmányok, dolgozatok a moldvai magyarok hagyományos műveltségéről című könyvében megjelent 35 írás között 2012-es a legrégebbi és nagy többségük a 2010-es évek második felében született. Több tanulmány is első közlésként szerepel a kötetben, mely a Kriza János Néprajzi Társaság és a Néprajzi Múzeum együttműködésének köszönhetően jelent meg.
Szintén 2020-ban jelen meg Az első csóktól az első gyermekig. A párválasztás, a lakodalom és a gyermek a moldvai magyarok szokás- és hiedelemvilágában című kötete, amit a szerző saját megítélése szerint a legfontosabb művének tart.[10] A kötet összefoglalja az emberi élet folyamatának és fordulóinak teljes láncolatát részletesen adatolva a moldvai magyarok gyermekkorára, leány- és legényéletére, párválasztására, házasodására, házaséletére várandósságára, születésére vonatkozó ismereteket. 2023-ban látott napvilágot az Erdélyi Zsuzsanna Emlékkötet sorozat II. köteteként „Azok vagyunk, akik vagyunk!” A magyar nyelvterület keleti peremén című kötete. Itt olvasható a Csángókutatás tilosban és szabadon című írása, ami fontos tudomány- és kutatástörténeti elemzésként értékelhető.[11]
A különböző kutatástörténeti értékelések és tudománymetriai nyilvántartások-táblázatok rendszerint az önállóan írt köteteket és tanulmányokat követően szólnak a szerkesztői feladatok eredményeiről. Aki már próbálta a szerkesztés hálátlan feladatát, az egyetért velem abban, hogy különös képességek szükségesek eredményes műveléséhez. Halász Péternek nyilvánvalóan megadattak ezek a képességek. Azok a jelentős évfordulós kötetek, melyek az ő szerkesztésében valósultak meg, napjainkban is gyakran idézett munkák. A Magyar Néprajzi Társaság centenáriumára és a szervezett néprajzi gyűjtőmozgalom 50 éves évfordulójára megjelent válogatás 30 tanulmánya a Magyar néphagyomány – európai néphagyomány című kötetben jelent meg 1991-ben. Abban az évben adta ki a Magyar Néprajzi Társaság a szintén Halász Péter által szerkesztett, Andrásfalvy Bertalant köszöntő, A Duna menti népek hagyományos műveltsége című, több mint 100 írást magában foglaló, óriási kötetet. Halász Péter kezdeményezője és egyben szerkesztője is volt a Domokos Pál Péter emlékére 1993-ban készült gyűjteményes munkának is. A csángó sorskérdésekről rendezett fontos konferencia szerkesztett anyaga 1997-ben vált olvashatóvá. Domokos Pál Péter születésének centenáriumi ünneplése részeként 2002-ben rendezett emlékülés anyaga néhány évvel később jelent meg, szintén az ő szerkesztésében. Miként Jáki Sándor Teodóz 75. születésnapja alkalmából is ő szervezte Domokos Máriával az ünnepi ülést, és szerkesztette a 2006-ban megjelent kötetet a Csángó füzetek sorozat részeként.[12] Morvay Péterhez fűződő bensőséges viszonyának meghatározó szerepe volt abban, hogy 2010-ben szerkesztőként működött közre a Táj- és népkutatás szolgálatában című kötetnek a megjelentetésében.
A fentiekben tömören összefoglalt gazdag alkotói pálya is igazolja, hogy milyen veszteséget jelent számunkra Halász Péter halála. Súlyos betegségekkel küszködve is dolgozott amíg csak képes volt rá. Halász Péter egykori néprajzkutató társunk személyében a Magyar Néprajzi Társaságot, a néprajztudományt és magyar kulturális életet, a magyar, székely, csángó közösségeket több, mint 60 éven át elkötelezetten szolgáló kutatót, kollégát és barátot búcsúztatunk. Rendkívül szomorú, szinte hihetetlen, hogy a mindenkor kedves, vidám, barátságos, udvarias és nagyon sokak által messzemenően tisztelt és szeretett Halász Péter immáron nincs közöttünk.
Nyugodjon békében!
Kemecsi Lajos DSC elnök Magyar Néprajzi Társaság
Budapest, 2026. március 23.
Felhasznált irodalom
Fehér Zoltán
2010 „Ideki a hegyekbe felnőtt komlókóró…” A moldvai magyarok etnobotanikája. Honismeret 39. 5. 88-90.
Halász Péter
2014 Hol ér véget a múlt…? Hat évtized a honismeret szolgálatában. Budapest
2023 „Azok vagyunk, akik vagyunk!” A magyar nyelvterület keleti peremén. Budapest
Iancu Laura
2019 Köszöntjük a hetvenéves Halász Pétert. Néprajzi Hírek 38. 2. 72-74.
Oláh-Gál Elvira
2018 Gyimesi táj kaktuszokkal. Beszélgetés Halász Péter néprajzkutatóval. Honismeret 6. 13-18.
Paládi-Kovács Attila
2008 A csángó állattartó kultúráról. (Halász Péter: A moldvai magyarok hagyományos állattartása. Korunk. 19. 2. 109-112.
Selmeczi Kovács Attila
2009 A néprajzkutató Halász Péter. Honismeret 37. 5. 5-9.
Székely András Bertalan
2024 „Csak a lakóhelyemet váltogatom, de nem a hazámat!” Beszélgetés a 85 esztendős Halász Péterrel. Honismeret. 52. 5. 23-41.
[1] Selmeczi Kovács 2009. 5.
[2] Iancu 2009. 72.
[3] Székely 2024. 30.
[4] Selmeczi Kovács 2009. 6.
[5] Oláh-Gál 2018. 15.
[6] Selmeczi Kovács 2009. 7.
[7] Iancu 2009. 73-74.
[8] Paládi-Kovács 2008. 109–111.
[9] Fehér 2010. 90.
[10] Székely 2024. 34.
[11] Halász 2023. 334-341.
[12] Selmeczi Kovács 2009. 8–9.