Tájkutató Díj Alapítvány

Történet

> Szűcs Sándor évfordulós programok (2013)
> Szűcs Sándor emlékkiállítás (2013)

Szűcs Sándor és a Néprajzi Múzeum

Talán evidensnek tűnik, hogy Szűcs Sándor gazdag tudományos és főleg ismeretterjesztő pályáján, közművelődési és népfőiskolai munkássága során már kezdetektől szoros kapcsolatba került a néprajz tudományos és népszerűsítő központjával, a Néprajzi Múzeummal, azonban életrajzírói, születésnapi köszöntői és nekrológusai éppen csak érintőlegesen beszélnek erről, ha egyáltalán beszélnek. Ezt az életrajzi fehér foltot igyekszem a Néprajzi Múzeum archívumában fellelhető dokumentumok alapján feltérképezni, az ismereteket közkinccsé tenni.

Szűcs Sándor kapcsolata a múzeummal már a háború előtti időszakban is főleg a múzeumi munkatársak személyén keresztül, a háború után pedig egy központi rendelkezés nyomán a múzeum adattára részére leadandó „munkahelyi adatgyűjtések, terepmunkákról való jelentések” küldeményeiben testesült meg. A kezdeti múzeumi kapcsolatok szorosan összefüggenek Szűcs Sándor Győrffy Istvánhoz fűződő bensőséges „mester és tanítvány” viszonyával, valamint e szoros kapcsolat révén az 1939-40. évi táj és népkutató táborokban való részvételével. Életének e momentumát még legrészletesebb életrajzi feldolgozásában (Dankó Éva monográfiája) is csak érintőlegesen említi meg a szerző: „résztvett a kiskunhalasi gyűjtőuton (sic) is, ahol új barátokat szerzett és megismerkedett a néprajzi múzeológia kérdéseivel is”.

Mint ismeretes, az Országos Táj és Népkutató Intézetet a Teleki Pál által létrehozott Táj és Népkutató Központból szervezték át 1938-ban, amely szociográfusok, néprajzosok, társadalom és gazdaságtörténészek részvételével évenként más más helyszinen néprajzos és szociográfiai módszerekkel (terepmunkával) vizsgálta az ott lakók életkörülményeit, szokásait, kulturális és gazdasági viszonyait. 1939 – 1949 között az intézet több néprajzi és szociográfiai tábort szervezett, s ezek között az első, a kisérleti volt a kiskunhalasi, ill. Kiskunsági tábor 1939 jul. 3- 14 között. Majd ezt követte julius 17-én a karcagi – tiszaderzsi Nagykunsági tábor, amelyre sokan érkeztek közvetlenül Kiskunhalasról.

Amikor 1949-ben végleg feloszlatták a Kelet-Európai Tudományos Intézetet, amelynek ebben az időben már csak tagintézménye volt a Néptudományi Intézet és benne a Táj és népkutató osztály, sok munkatársát helyezték át a Néprajzi Múzeumba, az akkortájt egyre fontosabb szerepet kapó archívumba, az Ethnológiai Adattárba. Így K. Kovács Pétert is aki az adattár osztályvezetője lett, valamint Molnár Balázst, Morvai Pétert és másokat is. Ők a megszünt intézet dokumentumait – legalábbis nagyrészét – egy intézetek közti megállapodás nyomán áthozták a múzeum adattárába. Ennek köszönhetően találhatók a tájkutató táborok iratai az adattárban.

Szücs Sándor részt vett a kiskunsági táborban is, azonban sajnos az ott végzett munkájáról készült naplója, feljegyzései nem kerültek be az adattár archivumába. Mások feljegyzéseiből azonban tudjuk, hogy milyen tartalmas munka folyt Halason Nagy Czirok László áldásos házigazdasága révén. Itt Tálasi Istvánnal és Molnár Balázzsal volt Szücs egy munkacsoportban. A kiosztott feladatok napi elvégzése után esténként a gimnázium nagytermében előadásokat hallgattak a helyi vezető tisztviselőktől, ill. a fővárosból meghívott szaktekintélyektől. Így az első napokban a város főjegyzője (Gyenes István) és tisztiorvosa (Novobáczky István) ismertette Kiskunhalas és tanyarendszere közigazgatási terveit, közegészségügyét. Másnap este Győrffy István (leutazván a fővárosból) tartott előadást a kunokról – kiemelve a falukutatás/tájkutató táborok fontosságát a történeti-néprajzi kutatások terén – amelynek aktualitását a kunok 1238/39. évi bejövetelének 700 éves évfordulója adta meg. A következő napokon előadást tartott még Kádár László intézetvezető a tájkutatás jelentőségéről, Papp László egyetemi tanár a népi jogszokásokról, ill. azok összegyűjtésének tudományos jelentőségéről, Erdei Ferenc a magyar tanyarendszerről, ill. Bakó Elemér a népnyelvi kutatásról. Szücs Sándor minden valószínűség szerint itt Halason is a folklorkutatásait végezte, mint ahogy később a karcagi táborban is tette.

Karcagon 1939-ben és 1940-ben gyűltek össze a különböző képzettségű fiatal szakemberek, a falukutatók hagyományait követve, felgyűjtendő és feldolgozandó a gazdasági viszonyoktól kezdve egészen a kulturális állapotokig Karcag, Derzstomaj és környéke történetét, jelenét. Szücs Sándor itt mindkét esztendőben jelen volt.

A Nagykunsági (Karcag – Derzstomaji) Kutatótábor iratanyagát, amikor a megszünt Kelet-Európai Intézetből K. Kovács P. és társai átmenekítették a Néprajzi Múzeum adattárába, a fiatal végzős Vincze István rendezte, lajstromozta. Vincze a felsorolásban így összegezte a dokumentumokat 1949-ben:

  1. Derzstomaji csoport közös naplója, 1939 ; 1940. 2 füzet
  2. Bereczki Imre gyűjtőnaplója. 1940. 120 oldal
  3. Bereczki Imre: Derzstomaj települése. 48 lap kézírás
  4. Vargyas Lajos gyűjtőnaplója
  5. Tábori György gyűjtőnaplója 1939
  6. Gyenes Antal gyűjtőnaplója. 1939.
  7. Molnár Balázs gyűjtőnaplója. 1939.
  8. Szücs Sándor gyűjtőnaplója. 1939, 1940. 2 füzet

Fényképanyag:

  • 84 negativ
  • 85 pozitiv

A két közös napló egy-egy közönséges irka, naptár szerű bejegyzésekkel a csoport napi programjairól. A szerző anonimizálta magát, de valószínűleg a csoport vezetője Fehér Gyula, volt és helyettese talán Szücs Sándor, mivel a dokumentumok között található egy a csoport eszközeit és naplóit összesítő jegyzék 1940-ből Fehér Gyula aláírásával és Szücs Sándor ellenjegyzésével.

Az 1939. jul. 17-én, hétfőn kezdődött munka naplója így kezdődik:

„ A Táj- és Népkutató karcagi csoportja 1939. julius 17. hétfőn érkezett Karcagra, mégpedig Kiskunhalasról heten:

  1. Csokai Imre
  2. Fehér Gyula
  3. Gyenes Antal
  4. Molnár Balázs
  5. Néveri László
  6. Orbázi Imre
  7. Szücs Sándor

Budapestről pedig:

  1. Fehér Miklós dr.
  2. Tábori György
  3. Tóth László
  4. Vargha László
  5. Giday Endre
  6. Vargyas Lajos
  7. Bp.-ről jött Györffy István professzor úr is
  8. Karcagon csatlakozott a csoporthoz Oláh József gyak. tan. jelölt

Teljes létszám: 15

Érkezés után a város megtekintése egyénenként. A program: elszállásolás és ellátás a gimnáziumi internátusban.”

Tehát Szücs Sándor a jul. 15-én befejeződött kiskunsági táborból – amelyet egyébként előképzési tábornak is neveztek a tájkutatók – többekkel együtt Molnár Balázs társaságában érkezett Karcagra, ahol már bizonyos presztizse volt irodalmi tevékenysége miatt a kortárs kutatók ill. a frissen végzett, vagy még éppen egyetemi hallgatóként réstvevő falukutatók között.

Másnap csoportokba szerveződve felosztották a feladatokat egymás közt, (a második csoportnak Szücs Sándor lett a vezetője, amelyben még Néveri László, Orbázi Imre és Tóth László tevékenykedtek az elsőnek Varga L., ebben Vargyas L, Molnár B. és Tábori Gy. míg a harmadik csoport Fehér Gyula vezetésével indult a Tibuci csárda felé a „tanyaélet a tanyatípus tanulmányozására.”

A tábor szervezési dokumentumaiból (EA 7698) kitetszik, hogyan osztották föl a feladatokat egymás közt: E szerint 12 témakört határoztak meg és a részvevők szakirányultságuk alapján akár több feladatban is részt vehettek. Ezek a következők voltak:

  1. Térképezés: Derzstomaj, Újszentgyörgy helyrajzi- és ház számai, tulajdonosok neveivel ellátva. Rajzok, másolatok, kiegészítések – Tóth László
  2. Földrajzi kép: geogenetikus kép, agrogeológiai kép, felszíni és vizrajzi leírás, tömbszelvény, településektőli távolság, grafikus kivetítések – Oláh József
  3. Település: telekforma, udvar, lakó és melléképületek; költségvetések, rajzok, műszaki felvételek és fényképezés – Vargha László
  4. Gazdaságföldrajzi leírás: adatok, leírás, üzemi térkép, termények és értékesítés stb, közösségi munka – vez. Oláh József
  5. Demográfiai feldolgozás: adatok, stb. ;születés, halálozás, népszaporulat, bevándorlás stb. – Néveri László
  6. Egyéni lapok: minden egyes családról, személyről pontos adatok 3 generáción keresztül. Életforma, foglalkozás, származás, vagyoni és családi állapot. Közösségi munka – vez. Szücs Sándor
  7. Szociográfiai feldolgozás: miből élnek, hol dolgoznak, munkakereset, jövedelem,fogyasztás, táplálkozás stb. pld arató bandák – vez. Vargyas Lajos és Fehér Gyula
  8. Közigazgatási: község, járás, világi és egyházi ügyek; helyi kiszállás, tanácsos stb. – vez. Gyenes Antal
  9. Közegészségügy: járási és községi orvos tanulmányai alapján – Néveri László és Gyenes Antal
  10. Kulturális élet: Olvasó kör, ifjúsági, stb egylet élet. – Vargyas Lajos, Szücs Sándor
  11. Derzstomaj adatai: lakosság, földbirtok stb, környező földbirtokosok adatai. – vez. Fehér Gyula és Oláh József
  12. Történelem: ásatás, községi levéltár és helyi hagyományok, a régi kertbeli jegyzőkönyvek (bekötött könyv) kijegyzése. – Bereczki Imre

Továbbá: Egyénenkénti kutatás.

  • A, Szellemi néprajz:
    szokások, hiedelem stb. – vez. Szücs Sándor
    népzene, zenés hagyományok – vez. Vargyas Lajos
  • B, Tárgyi néprajz:
    néptáplálkozás – vez. Fehér Gyula

A munkamegosztás után a csoportok 2-3 napos tanyalátogatásokat tettek, amelyről mindenki naplót vezetett. Így a tibuci tanyák után a karcagi piac volt egy napi program, majd Ecsehalom tanyái, a madarasi legelő gulyái és ménesei és juhász tanyái után Berek következik, aholis délután a bereki fürdőben enyhítik a fáradalmakat. Következő napon a madarasi vásár a kutatási objektum, ahol „mint megfigyelők vegyülünk el benne” és délután a bikakertbe tesznek látogatást. Este pedig naplóírás. A karcagi egy hetes tartózkodás után Derzstomajba költöztek át ,ahol „részletekre ható alaposabb munkát kezdenek meg”. Itt Kökényessi ref. nagytiszteletű úr segítségével mindenki egy parasztházba kerül szállást és ellátást is kapva. Julius 25 – aug 14 között most már az eltervezett munka szerint közös ill. egyéni programjaikat teljesítik a tábor tagjai. Közben a létszám állandóan változik, van aki hamarabb elutazik, mások később érkeznek.Vargha L. pl. végig Karcagon marad az építészeti tanulmányait folytatva, de Berek-en lakik. Györffy István is meglátogatja őket egy nap, Bereczki Imre régészeti ásatást kezd egy közeli kunhalmon. Vasárnaponként a ref. istentiszteleten vesznek részt: Vargyas harmóniumozik, mások harangoznak. Este tábortűznél a falu lakosaival ismerkedési nótaestet szerveznek. Az egyéni feladatokat mindenki a maga tempója szerint végzi.

Szücs Sándor a 39-es év eredményét egy 46 oldalas gyűjtőnaplóban hagyta ránk (EA 7701). Címe: Néprajzi adatok Karcagról és Derzstomajról. Gyűjtötte: 1939 ben Szűcs Sándor. A füzet belső lapján ceruzával szépen olvasható tartalomjegyzék:

  • Karcag:
    Babonák (Táltos – garabonciás – lidérchistóriák, kincsmondák) 2.
    Primitiv tárgyak ( A karcagi tanyákról) 23.
  • Derzstomaj:
    Babonák (Táltos -,boszorkányhistóriák, kincsmondák, Mária legenda) 26.
    Gyógyszerek és gyógyító eljárások 36.
    Fejfaformák és fejfadíszek 39.

A szépen letisztázott gyűjtőfüzet elején megjegyzéssel kezdi Szűcs a munkáját: „ munkám módjáról, körülményéről, egyéb irányú megfigyeléseimről külön részletes „Jelentés”ben számoltam be.” Sajnos ez a jelentés eddig nem került elő, így csak a hiedelmek lejegyzését (egyes adatoknál az adatközlő nevét is) olvashatjuk, de valóban nem ismerjük a gyűjtésének módszerét. Miközben beszéltette, meséltette az idős embereket boszorkányokról, garabonciásokról stb, Szűcs Sándornak a szeme megakadt a tanyákon használt eszközökön, s gyorsan lerajzolta, leírta őket. Így a naplóban primitiv tárgyak cím alatt a szekérkenőcs-tartó és kenő, a hernyózó, a nádkötő-tű és más használati eszköz rajza és leírása, táji elnevezése maradt fenn az utókor számára. Ugyanebben a füzetben a derzstomaji gyűjtés anyagát is megtaláljuk: a babonás történetek mellett népi gyógymódok és orvosságok lejegyzése is megtalálható.

Az 1940. évi nagykunsági táborban a múzeumi emberek közül még Barabás Jenő is részt vett, így Szücs Sándor mentorán Győrffy Istvánon kívűl Vargha Lászlóval, aki 1947-től volt a múzeum igazgatója, Vargyas Lajossal a múzeum népzenegyűjteményének tudós kurátorával, Molnár Balázzsal –akkor még a Kelet-Európai Intézet mtársa – az adattár térképgyűjteményének kezelőjével, s Barabás Jenővel –aki pár évig a múzeumban működött szintén az adattárban – tartott szoros kapcsolatot. De múzeumi kapcsolatnak tekinthető a Berecki Imrével és Tábori Györggyel való közös terepmunka is, hiszen mint ahogy Szücs Sándor is később mindketten múzeumi vezetők lettek. Ha máshol nem, de a társadalmi néprajzi gyűjtőmunka szervezése kapcsán bizonyára megmaradt a szoros kapcsolat köztük az 50-60-as években is.

Mint látjuk későbbi levelei kapcsán is elsősorban az adattár gyűjtésszervező munkatársaival: K.Kovács Péterrel, Morvay Péterrel és Molnár Balázzsal tartott ez a kapcsolat sokáig. Külön kell szólni Balassa Ivánnal való kapcsolatáról. Mint földijét (Báránd) és mint ifjabb néprajzos kollégáját barátként tartotta számon. Balassa I. gyakran felkereste bajomi otthonában, jártak együtt sétálós gyűjtőúton, könyvkiadás terén mozgósította kapcsolatait. Szücs Sándor a végrendelkezését – t.i. a könyvei bevételének sorsáról – is előszőr vele beszélte meg, s a sárréti néprajzi kutatásban is szorosan együttműködtek. A Szücs Sándor halála után megjelentett mesekönyv – Madárkereső királyfiak (Móra, 1984.) – kiadását is Balassa celebrálta, s az utószóban nem pusztán a mesegyűjtő Szűcs Sándort mutatja be az olvasónak, hanem egész életútját, tudományos pályáját méltatja, sőt kettejük szoros kapcsolatáról is részletesen beszámol. A baráti és kollégiális kapcsolaton kívűl a hivatali viszony is szoros lehetett, hiszen Balassa abban az időben a Néprajzi Múzeum vezetője 1956 februárig, majd a sárospataki múzeumot vezeti (még több alkalom a találkozásra), később a kulturális minisztérium muzeumi osztályvezetője, amikor Szücs S. a karcagi múzeum vezetője volt. A Néprajzi Társaság kapcsán is voltak sűrűn érintkezési pontok Balassával. Az 50-es évek akadémiai szervezésű, de a Néprajzi Múzeum irányítása és adminisztrációja alá – így Balassa Iván hatáskörébe tartozó – munkaközösségek közül kettőben is részt vett Szűcs Sándor: így a K. Kovács vezette termelőszövetkezeti munkaközösségben, amely a tsz parasztok „néprajzát” kívánta felkutatni. Ebben Molnár Balázs, Morvay Judit, Kodolányi János, Kardos László voltak többek között a csoporttársai. A másik a néphitkutató munkaközösség volt, amelyben Diószegi Vilmos, Deisinger Margit, Manga János és Szendrei Ákossal dolgozott együtt.

A másik fontos baráti és munkatársi kapcsolat Csikós Tóth Andráshoz fűzte, aki a Néprajzi Múzeumban –mint kitűnő rajztanár – az adattár rajzgyűjteményét kezelte, s a különböző kiadványokba, valamint a leírókartonokra megszámlálhatatlanul sok eszközt, jelenetet rajzolt (Az akkori kartonfényképet helyettesítő művészi mód). Csikós rajzolta a 2. kiadásban megjelentetett Nagykunsági krónika illusztrációit Győrffy posztumusz könyvébe 1942-ben. Ugyanígy Szűcs későbbi könyvében a Pusztai szabadokban (Magvető, 1957) is Csikós Tóth grafikáit láthatjuk. A rajzgyűjteményben található néhány sárréti (b.nagybajomi) építményrajz is Csikóstól, amelyhez a leltárkönyvben információként megjegyezte maga a szerző, hogy Szücs Sándor fényképe alapján rajzolta. Természetesen Molnár Balázs is abba a körbe tartozott –a bihari kutatás, szintén földik – akivel a tájkutató tábor után is szoros kapcsolatban maradt. Molnár Balázs volt egyik nekrológusa Szücs S. halálakor; a Honismeretben is és az Ethnográfiában is méltatta Szücs etnográfusi teljesítményét. Érdekes, hogy ahogy általában életrajzírói sem (pl. Dankó Éva), úgy maga Molnár Balázs sem tett említést a táj és népkutató táborokról s Szűcs Sándor itt végzett tevékenységéről.

A hivatali és baráti szálak azonban az ötvenes évek gyűjtő és terepmunkái során a múzeumi archívummal és annak vezetőjével, ill. munkatársaival voltak a legszorosabbak. Mind Szendrei Ákossal (főigazgatóhelyettes és egyúttal az adattár vezetője a 40-es évek végén), valamint K. Kovács Péterrel (adattár vezetője az 50-60-as években), Morvai Péterrel (társadalmi néprajzi gyűjtésszervezés irányítója) és a többi adattári munkatárssal folytatott levelezésében a tegeződő, baráti viszony érhető tetten, akár személyes „érdekből”, akár a hivatal szférájában íródott az. Az évente kötelezően leadandó gyűjtéseket, terepmunkai lejegyzéseket, levéltári és más „néprajzi” források másolatait minden évben precizen megküldte az adattárnak, s mellette más egyéb kéréseket, „megrendeléseket” is készségesen teljesített. Elég ha néhány sort idézünk K.Kovács Péter válaszleveleiből, amelyek fentieket igazolják.

Pl. 1956. okt. 15-i levélben ezt írja K. Kovács: „Kedves Sándor! Hálásan köszönjük értékes küldeményedet (2 drb levéltári kijegyzés). Nincs-e ismerőseid tulajdonában olyan népi kézirat, vagy levéltári anyag, melyet megvehetnénk? Most van egy kis pénzünk. Válaszod sürgős. Sok szeretettel köszöntünk és jó egészséget kívánunk. Bp. 1956. okt. 15. /K.Kovács Péter/” (Szűcs Sándor múzeumigazgató, Karcag)

Valószínű ez a kéziratbeszerzés most nem valósulhatott meg, hiszen pár nap múlva a forradalom vihara elzárta egymástól a fővárost és vidéket, utána pedig más idők jöttek.

Az 1958. aug. 4-i levélben ezt írja K. Kovács: „Kedves Sándor! Ezúttal én kezdem mentegetőzéssel a levelet. …Legidősebb bátyám halála akadályozott meg abban, hogy hamarabb mondjak köszönetet igen értékes válaszodért … Különösen értékes volt számomra a bélfán alkalmazott vaslemezből készült szúróról küldött rajz, ill. hír. Tiszacsegén magam is találtam egy hasonló szúrót …. Eddig ez volt az egyetlen …. szúró, amiről tudtam. A Te közlésed a Kunságból, Karcagról hozta párját. Nagyon nagyon köszönöm …stb. (K.Kovács tinószoktató kérdőívére adott válaszról van szó).

Kiállítási tárgyak sürgős pótlására kihez is fordulhatott a múzeum vezetősége, mint a terepen, azaz a szülőföldjén élő néprajzos baráthoz: Szendrey Ákos írja 1954 jun. 9-én Szűcs Sándornak. „Kedves Sándor! Egy külföldön megrendezendő kiállításunkhoz szükségünk lenne 2 drb női kisbundára. Nagyon kérünk, légy segítségünkre ennek mielőbbi megszerzésében.”

De Szűcs Sándor kéretlenül is segíti, támogatja innen Karcagról, a Nagykúnságból a múzeumot, a néprajzos szakma centrumát, amely épp ezidő tájt szervezi nagy erővel az önkéntes gyűjtőhálózatot, hogy az utolsó órában lévő kollektív népi tudást megmentse, összegyűjtse a tudomány számára. Egyik gyűjtőútjáról szóló „jelentésében” így ír: „gyűjtőútra f. hó 19.-én 8 óra 20 perckor induló személyvonattal mentem Kunmadarasra és környékére Karcagról és 24.-én 17 óra 55 perckor érkeztem vissza. …figyelmemet a néprajz minden ágára kiterjesztettem. Szűkebb kutatási témámhoz tartozó néphiedelmi adatokon kívűl értékes adalékokat jegyeztem fel a pásztorélet, a földművelés, a régi tanyai élet köréből. …Felhívom az Adattár figyelmét K. Varga Sándorra /Kunmadaras, Csokonai u. 26./, aki legjobb adatközlőim egyike volt s aki adódó egyes kérdésekre levélben is kielégítő választ tudna adni, kérdőíveket ki tudna tölteni.”

Másik, tiszaszöllősi (szintén négy napos) gyűjtőútjáról szóló beszámolójában Tóth Sándorra hívja föl az adattár figyelmét „aki a községet jól ismeri, kiszálló gyűjtőknek útbaigazítást tud adni, néprajzi vonatkozású kérdésekkel levélben is felkereshető, gyűjtőívek kitöltésére szívesen vállalkozik”.

Természetesen ezeket az értékes adatközlő kollégákat – a szakma meghosszabbított kezét – Morvai Péterék bevonták az önkéntes néprajzi gyűjtőhálózatba, amelynek eredménye az a több tizezer tételnyi kézirat, dokumentum, amelyet ma a múzeum adattára őriz és a kutatók rendelkezésére bocsát.

Ennek a szoros szakmai és baráti kapcsolatnak a múzeum munkatársai és Szűcs Sándor között az is az eredménye, hogy ma az adattár gyűjteményeiben (rajz és nyomatgyűjtemény, kéziratgyűjtemény, irattári /EAD/ dokumentumok) számos Szűcs Sándor kézirat, rajz, fénykép található, amelyek a Nagykunság –szorosabban a Sárrét – kutatóinak még mindig számos adattal szolgálnak. A majd 20 tételnyi (kb. 300 oldal) kézirat – amely Szűcs Sándor főleg hiedelemvilágról szóló gyűjtései – 1939 – 1958 között került az adattárba, és máig méltó helyet foglal el a néprajztudomány legnagyobb magyarországi archívumában, a Néprajzi Múzeum Adattárában.

Budapest, 2007. június 3.
Szemkeő Endre