> Ortutay Gyula emlékérem
> Györffy István emlékérem
> Jankó János díj
> Pro Ethnographia Minoritatum emlékérem
> Sebestyén Gyula emlékérem
Ortutay Gyula emlékérem
A Magyar Néprajzi Társaság Ortutay Gyula emlékérem alapítását határozta el. Az emlékérem célja, hogy adományozásával azok a kutatók, akik a néprajztudományban kiemelkedően új kutatási eredményeket értek el, kellő társadalmi elismerésben és ösztönzésben részesüljenek. Az emlékérem adományozásával oklevél jár. Az emlékérmet három évenként, az ezen időszak alatt alkotott kiemelkedő mű elismeréseként adja ki a Társaság. Az emlékérmet ünnepélyes formában, a Társaság évi rendes közgyűlése alkalmával kell átadni.
Az emlékérem elnevezése: Ortutay Gyula emlékérem. Az érem kerek alakú, bronzból készül, átmérője 85 mm, vastagsága 8-10 mm. Az érem első oldalán középen Ortutay Gyula domború arcképe helyezkedik el „ORTUTAY GYULA EMLÉKÉREM” felirattal. Hátoldalát a néprajztudományt szimbolizáló motívum és „A néprajztudományért” felirat díszíti.
Év Kitüntetettek
1981 Bálint Sándor
1981 Martin György
1981 Tárkány Szűcs Ernő
1984 Bodrogi Tibor
1984 Faragó József
1984 Ujváry Zoltán
1987 Dömötör Tekla
1987 Katona Imre
1987 Bakó Ferenc
1989 Kovács Ágnes
1989 Voigt Vilmos
1993 Jung Károly
1996 Dégh Linda
2003 Pócs Éva
2006 Küllős Imola
2009 Nagy Ilona
2010 Szemerkényi Ágnes
2013 Keszeg Vilmos
2016 Olosz Katalin
2019 Landgraf Ildikó
2022 Tánczos Vilmos
Györffy István emlékérem
A Magyar Néprajzi Társaság 1970-től a nagy magyar néprajztudós, Györffy István (1884-1939) nevével emlékérmet alapít. Az emlékérmet Szabó István kiváló művész készítette. Az egyik oldalán Györffy István 1884-1939 felirat és profilportré, a másik oldalán stilizált pávaábrázolás, felül felirat: „Magyar Néprajzi Társaság”. Alul kiemelkedő hely az adományozott nevének bevésésére. Az érem átmérője 9 cm, anyaga bronz.
Az emlékérem odaítéléséről a Társaság választmánya az elnökség javaslatára egyszerű szótöbbséggel dönt. Egy évben egy-kettő emlékérem átadására a Társaság közgyűlésén kerül sor. Ettől csak évfordulók alkalmával lehet eltekinteni. Az emlékérmet a Magyar Néprajzi Társaság tagjai kaphatják egy-egy kiemelkedő teljesítményükért vagy egész eddigi munkásságukért. A Magyar Néprajzi Társaság választmánya az odaítélést indokolja. Ezt a közgyűlésen fel kell olvasni és a Társaság folyóiratában, az Ethnographiában közölni kell. Az emlékérmek sorszámot viselnek és ezzel a Györffy István emlékérmek tulajdonosai keménykötésű könyvbe az indoklással együtt bevezetésre kerülnek. A könyv őrzése és kezelése a mindenkori főtitkár feladata.
Év Kitüntetettek
1970 Tálasi István
1970 Ortutay Gyula
1971 Christo Vakarelski
1971 Gunda Béla
1972 Kustaa Vilkuma
1972 Diószegi Vilmos
1973 Szőcs Sándor
1974 Milovan Gavazzi
1974 Bálint Sándor
1975 Dömötör Tekla
1975 Vargyas Lajos
1977 Balassa Iván
1977 Balogh István
1977 Vajkai Aurél
1978 Vargha László
1979 Domokos Pál Péter
1980 Takács Lajos
1981 Barabás Jenő
1981 Szabó T. Attila
1982 Szolnoky Lajos
1982 Kós Károly
1983 Andrásfalvy Bertalan
1983 Bakó Ferenc
1984 K. Csilléry Klára
1984 Kodolányi János
1985 Kresz Mária
1985 Szabadfalvi József
1986 Fél Edit
1987 Domonkos Ottó
1987 Paládi Kovács Attila
1988 Dankó Imre
1988 Hofer Tamás
1989 Kósa László
1989 Ujváry Zoltán
1990 Morvay Péter
1991 K. Kovács László
1991 Sándor István
1992 Martin György
1992 Katona Imre
1993 Varga Gyula
1994 Kisbán Eszter
1995 Pócs Éva
1996 Penavin Olga
1997 Füzes Endre
1998 Selmeczi Kovács Attila
1999 Szilágyi Miklós
1999 Voigt Vilmos
2000 Újváriné Kerékgyártó Adrienne
2001 Kerecsényi Edit
2002 Flórián Mária
2003 Pozsony Ferenc
2004 Bárth János
2005 Bodó Sándor
2006 Gráfik Imre
2007 Petercsák Tivadar
2008 Viga Gyula
2009 Keszeg Vilmos
2010 Lukács László
2011 Sárkány Mihály
2012 Borsos Balázs
2013 Vargyas Gábor
2014 Kocsis Gyula
2015 Gazda Klára
2016 Zentai Tünde
2017 Küllős Imola és Hála József
2018 Liszka József
2019 Barna Gábor
2020 Balassa M. Iván
2021 Bartha Elek
2022 Mohay Tamás
2023 Cseri Miklós
Jankó János díj
A Magyar Néprajzi Társaság a fiatal kutatónemzedék ösztönzésére 1969-ben – Jankó János születésének 100. évfordulóját követően – Jankó János díjat alapított. Jankó János a magyar néprajztudomány és a néprajzi muzeológia kiemelkedő alakja, meghatározó egyénisége volt, aki a gyűjtő, feldolgozó és értékelő munkában egyaránt kiválót alkotott. Pályáját erdélyi gyűjtőútján 34 éves korában bekövetkező halála szakította félbe. Fiatalon elért eredményei korának egyik legsokoldalúbban képzett, nagy nemzetközi tapasztalattal és jó terepismerettel rendelkező magyar etnográfusává tették. Rendkívül sokat és nagy munkabírással dolgozott. Személye és munkássága példa lehet minden fiatal néprajzkutató számára.
Jankó János díjat a Magyar Néprajzi Társaság tagjai, fiatal (35. évet be nem töltött) néprajzkutatók kaphatják meg kiemelkedő tudományos tevékenységük és muzeológiai teljesítményük elismeréséért.
Év Kitüntetettek
1970 Kriza Ildikó
1970 Paládi-Kovács Attila
1971 Bárdosi János
1971 Pócs Éva
1972 Juhász Antal
1972 Hoppál Mihály
1973 Kósa László
1974 Sárkány Mihály
1975 Zsigmond Gábor
1976 Ecsedy Csaba
1977 Knézy Judit
1977 Dám László
1978 Bárth János
1979 Gráfik Imre
1980 Novák László
1981 Barna Gábor
1982 Kunt Ernő
1983 Lukács László
1984 Kocsis Gyula
1984 Vargyas Gábor
1985 Viga Gyula
1986 Örsi Julianna
1986 Fejős Zoltán
1987 Bereczki Ibolya
1987 Niedermüller Péter
1988 Liszka József
1988 Sztrinkó István
1989 Bartha Elek
1989 Balázs Géza
1989 Pozsony Ferenc
1990 Szarvas Zsuzsanna
1990 Kotics József
1990 Cseri Miklós
1991 Hála József
1992 Tomisa Ilona
1993 Mohay Tamás
1994 Fülemile Ágnes
1995 Borsos Balázs
1996 Kristóf Ildikó
1998 Keményfi Róbert
1998 Rékai Miklós
1999 Kemecsi Lajos
2000 Balogh Balázs
2001 Landgraf Ildikó
2002 Nagy Zoltán
2002 Papp Árpád
2003 Sári Zsolt
2004 Bali János
2005 Bárth Dániel
2006 Mód László
2007 Simon András
2008 Kiss Réka
2009 Báti Anikó
2009 Vass Erika
2010 Gulyás Judit
2011 Turai Tünde
2012 Mészáros Csaba
2013 Iancu Laura
2014 Jakab Albert Zsolt
2015 Vargha Katalin
2016 Peti Lehel
2017 Smid Mária Bernadett
2018 Balatonyi Judit
2019 Bednárik János
2020 Kavecsánszki Máté
2021 Ilyefalvi Emese
2022 Gyöngyössy Orsolya
2023 Bakos Áron
Pro Ethnographia Minoritatum emlékérem
A Magyar Néprajzi Társaság 1996-tól Pro Ethnographia Minoritatum emlékérem elnevezéssel emlékérmet alapít. Az emlékéremmel a nemzetiségek néprajzi értékeinek gyűjtése és megőrzése terén kiemelkedő tevékenységeket végző kutatók érdemeit kívánja elismerésben részesíteni. Az emlékérem évente két személynek adható.
Az emlékérem kerek, 90 mm átmérőjű, vastagsága 6-7 mm. Egyik oldalán „PRO ETHNOGRAPHIA MINORITATUM”, a kitűntetett neve és a kitüntetés éve szerepel. Az emlékérem másik oldalán népi díszítő motívum, körben felette „MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG” felirattal.
A Pro Ethnographia Minoritatum emlékérem odaítéléséről a Társaság Választmánya az Elnökség javaslatára titkos szavazással dönt. Az érem átadására a Társaság közgyűlésén kerül sor. Kitüntetettek személyére a Társaság bármely tagja előterjesztést tehet. A Pro Ethnographia Minoritatum emlékérmet kaphatja:
– az a magyarországi néprajzkutató, aki a hazai nemzetiségek és a határon túli magyar kisebbségek hagyományos kultúrájának kutatásában kiemelkedő eredményt ért el;
– az a külföldi néprajzkutató, aki a magyarországi nemzetiségek, illetve a határon túli magyar kisebbségek körében kiemelkedően eredményes kutatásokat végzett, illetve a kutatásokhoz hathatós segítséget nyújtott.
A Pro Ethnographia Minoritatum emlékérem évenként adható. A nemzeti kisebbségekhez tartozó kitüntetett nevek az emlékérmen – személyes kívánsága alapján – saját nemzeti helyesírási formájában írható.
Év Kitüntetettek
1997 Balassa Iván
1997 Bódi Zsuzsanna
1997 Frankovics György
1997 Hocopán Sándor
1997 Kiss Mária
1997 Krupa András
1997 Manherz Károly
1997 Mukicsné Kozár Mária
1998 Lantosné Imre Mária
1998 Lami istván
1999 Eperjessy Ernő
1999 Vilko Novak
2000 Gyivicsán Anna
2000 Sarosácz György
2001 Wild Katalin
2001 Ujváry Zoltán
2002 Boross Marietta
2002 Gémes Balázs
2003 Bari Károly
2003 Fehér Zoltán
2004 Kerecsényi Edit
2004 Grin Igor
2005 Mándics Mihály
2005 Nagyné Martyin Emília
2006 Andó György
2006 Géczi Lajos
2006 Görög Veronika
2007 Tánczos Vilmos
2007 Kücsán József
2008 Ján Botík
2008 Székely András Bertalan
2009 Domokos Mária
2009 Halász Péter
2010 Kovalcsik Katalin
2010 Lábadi Károly
2011 Begovácz Rózsa
2011 Horváth Sándor
2012 Deáky Zita
2012 Lendvai Kepe Zoltán
2012 Kepéné Bihar Mária
2013 Dzsotjánné Krajcsir Piroska
2013 Silling István
2015 Ferkov Jakab
2016 Hála József
2016 Kalmár Zoltán
2016 Liszka József
2017 Gráfik Imre
2017 Nyisztor Tinka
2018 Horsa Istvánné
2018 Szőke Anna
2019 Balogh Balázs
2019 Fülemile Ágnes
2020 Schőn Mária
2021 Csoma Zsigmond
2021 Bereznai Zsuzsanna
2022 Papp Árpád
2023 Bárth János
Pro Ethnographia Minoritatum emlékérem – jelölési adatlap:
Sebestyén Gyula emlékérem
A Sebestyén Gyula emlékérem 1966-ban a legkiválóbb önkéntes gyűjtők kitüntetésére alakult díj. Kiadható évente maximum 4 fő részére. Átadására a Magyar Néprajzi Társaság közgyűlésén vagy az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőtalálkozón kerül sor.
Év Kitüntetettek
1989 Csáky Károly
1989 Faragó Jánosné
1989 Géczi Lajos
1989 Nagy Zoltán
1989 Szigeti György
1994 Csókás Ferenc
1994 Harmath Lajosné
1994 Kisari Sándorné
1994 E. Kovács László
1994 Molnár István
1994 Penckóferné Punykó Mária
1994 Wass György
1996 Bereczki Imre
1996 Bodnár Lajos
1996 Dienes Erzsébet
1996 Tankó Gyula
2003 Börcsök Attila
2003 Harangozó Imre
2003 Horsa Istvánné
2003 Mirk László
2003 Szilágyi László
2005 Dukrét Géza
2005 Fülöp Lajos
2005 Rácz Sándor
2005 Somfai Tiborné
2007 Gub Jenő
2007 Hetvesné Barátosi Judit
2007 Korcz Antalné
2007 Laki-Lukács László
2009 Csapai János
2009 Csúszó Dezső
2009 Erdélyi István
2011 Budai Kinga
2011 Duba Ernőné Oroszi Gizella
2011 Schön Mária
2013 Devecsei Gáborné
2013 Karacs Zsigmond
2013 Takács György
2013 Sófalviné Tamás Márta
2014 Harsányi Ferencné Miletics Ilona
2014 Horváth Lajosné Rádics Márta
2014 Takácsné Csente Julianna
2014 Tóth Imréné Apró Anna
2015 Enczmann László
2015 Kovács Lajos István
2015 Szabó Ferencné
2016 Német Erzsébet
2016 Szabadosné Hornyák Anikó
2016 Zeleiné Várhalmi Edit
2017 Gaál Kérolyné, Horváth Márta Borbála, Kelemen Magdolna, Kovács Endre.
2018 Kovács László, Koncz Árpád
2019 Császár Orsolya, Katona Katalin és Kovácsné Mucza Judit
2020 Csépe Attila
2021 Benyhe Zsuzsanna
2021 Fodorné Hámori Ágnes
2021 Kmeth Jolán
2022 Salamon Gáspár
2022 Kopecsni Gábor
2023 Lilikné Badacsonyi Márta